Ressar minden nap pontosan 29-szer tesz meg egy 655,4 méteres kört a Traun melletti kis Oedt-tó körül. Minden egyes maratoni teljesítményért fizet egy adott szponzor. A befolyó összeget a Wings for Life nevű alapítvány kapja, amely a kétoldali végtagbénulás (paraplégia) gyógymódját keresi.
A szponzorok a futásért naponta 350 eurót fizetnek az alapítvány számlájára. Eddig hétezer euró gyűlt össze, ezen kívül pedig több ezer eurónyi egyéb adományt ígértek még.
A sportoló saját elmondása szerint meglepően remek állapotban van, a sípcsontjában kialakult enyhe gyulladáson kívül nincsenek problémái. Alvási ritmusa azonban kicsit felborult, napról napra ugyanazokat a kérdéseket hallja és a körbe-körbe futás is meglehetősen egyhangú és unalmas. A jó célra összegyűlő pénz viszont megfelelő motivációt jelent számára a folytatáshoz.
Ressar korábban is bevetette magát jótékony célok érdekében. 2006-ban száz órán át futott a rákkal küzdő gyermekek megsegítéséért, majd 48 órán keresztüli futással gyűjtött pénzt, hogy egy kisfiú delfinterápián vehessen részt.
Az 56-szoros maratoni futás ötlete Ressar egyik lányától érkezett, aki a Guinness Rekordok Könyvét kapta édesapjától karácsonyi ajándékként.