Ágyban dohányzott egy nő Miskolcon, emiatt vesztette életét

Infostart
2010. július 28. 08:50
Feltehetően ágyban dohányzott az a 75 éves nő, akihez a tűzoltókat riasztották szerdára virradóra, de életét már nem tudták megmenteni - közölte a miskolci tűzoltóság szóvivője.

Bódi Zoltán elmondta: a tüzet megfékezték a miskolci Kilencedik utcában lévő lakásban, ahol az ágy és a fotel égett, de a nő életét már nem tudták megmenteni.

Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: hajnalban érkezett a riasztás a tűzesetről, az elsődleges adatok szerint a nő ágyban dohányzott. Vélhetően elaludt, és a cigarettaparázs meggyújtotta az ágyat és a szobát.

A haláleset körülményeit közigazgatási eljárásban a miskolci rendőrkapitányság vizsgálja - tette hozzá.