Eredménytelen pályázat az M1-es bővítésére

InfoRádió / MTI
2010. július 26. 12:20
Eredménytelennek nyilvánította az M1-es autópálya 2x3 sávosra bővítéséhez szükséges megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére kiírt nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A Közbeszerzési Értesítőből kiderült: a részvénytársaság azzal indokolta a döntést, hogy a legolcsóbb ajánlat is meghaladta a rendelkezésre álló 40 millió forintot. A kiírás az M7-es-M1-es autópályák közös szakasza utáni, Tatáig tartó részre vonatkozott. A terv részeként részletes hatásvizsgálatot is kellett készítenie a pályázónak.