Vigyázat, így csaphatják be a külföldi nyaraláskor!

Infostart
2010. július 20. 16:30
Minden évben több ezer nyaraló esik csalók áldozatává. Pórul járhatunk, ha taxiba ülünk, vagy valamelyik helyi nevezetességet látogatjuk meg. A Pénzcentrum.hu összegyűjtött néhány tippet, hogyan kerüljük el a kellemetlenségeket.

Olaszországban rengeteg hamis márkás holmit próbálnak a turistáknak eladni, amivel vigyázni kell, ugyanis nem csak az eladót, de a vásárlót is komoly bírsággal sújthatják. A Rómába utazóknak érdemes utánanézniük annak is, hogy melyik múzeumba, vagy egyéb látványosságért kell belépőt fizetni, több olyan hír is napvilágot látott ugyanis, hogy idegenvezetők, sőt utazási irodák is elkérnek olyan nevezetességek megtekintéséért pénzt, ami egyébként ingyenesen látogatható - olvasható a Pénzcentrum.hu oldalán.

Görögországban az autóval utazóknak érdemes különösen ébernek lenniük, ugyanis nem egyszer fordult már elő olyan eset, hogy illegális bevándorló próbált az autóban elrejtőzni titokban, vagy éppen magát stopposnak álcázva. Lakókocsival, vagy utánfutóval utazók ezért soha ne hagyják őrizetlenül járművüket, hazafelé pedig érdemes kétszer is átnézni mindent, nehogy a határon kerüljünk kellemetlen helyzetbe.

A bolgár utakon is lehet csalókkal találkozni, akik magukat rendőröknek kiadva, állítólagos közlekedési vétség miatt helyszíni bírságot vetnek ki. Ez valódi, ám korrupt rendőrökkel találkozva is megtörténhet. Ilyen esetben érdemes valamilyen igazolvány után érdeklődni, és azt kérni, hogy igazolják magukat. A bolgár rendőrök közlekedési vétség esetén szinte soha nem fizettetnek helyszínen bírságot, ha mégis előfordulna ilyen eset, utólag a bolgár belügyminisztériumhoz érdemes fordulni. Az alábbi oldalon panaszt tehetünk, a hivatalos személy nevének, rangjának, az őt foglalkoztató szerv nevének megadásával.

A turistáktól hemzsegő városrészekben gyakran előfordul, hogy éttermek, de még magánklinikák is taxisokkal szövetkezve próbálnak külföldi vendégeket, pácienseket toborozni. A taxisok saját malmukra is hajtják a vizet, gyakran próbálnak magasabb tarifát elkérni, hétvégi, vagy éjszakai díjakon furikázva a városban. Érdemes minden esetben nagyobb, ismert társasággal utazni, ezeket szinte minden útikönyv felsorolja már.

Alapszabály az is, hogy az utcai felfordulások, vagy túlzsúfoltság esetén ügyeljünk értékeinkre, mert bizony a zsebtolvajokkal még Nyugat-Európa nagyvárosaiban is találkozhatunk. A legjobb, ha testünkön, például övtáskában tartjuk pénztárcánkat, iratainkat, ezek elvesztése ugyanis ige n kellemetlen tortúrát von maga után.