130 bejelentés a vihar miatt

InfoRádió / MTI
2010. július 19. 09:18
Több mint 130 bejelentést kaptak tegnap a tűzoltók a vihar miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Szentes György az InfoRádióban elmondta: míg szombaton Hajdú-Bihar és Békés megyében, tegnap elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében okozott károkat a nagy mennyiségű csapadék és az erős szél. Hozzátette: több helyen homokzsákokkal kellett megvédeni az épületeket az utcákon hömpölygő esővíztől. A szóvivő arról is beszélt, hogy a hétvégén több súlyos baleset is volt az országban, a tűzoltóknak mintegy 100 helyszínen kellett segítséget nyújtaniuk a közutakon.