Ipsos: Elveszítette hegemóniáját a tévé

Infostart
2010. július 12. 18:10
Az internetezők kétharmada több időt szán az internetezésre hetente, mint amennyit tévénézéssel tölt - derült ki a világ 23 országának polgárai körében készült Ipsos online felmérésből. A 2009 novembere és 2010 januárja között a végzett kutatás alapján úgy tűnik, hogy a televízió minden vizsgált országban elveszítette hegemóniáját az internetezők körében.

A Global Advisor felmérés során 24 ezer internetezőt kérdeztek meg 23 országban internetezési és televízió nézési szokásairól. A 23 ország mindegyikében meghaladja az 50 százalékot azon internetezők aránya, akik több időt fordítanak a világhálóra, mint a televízióra.

A legalacsonyabb arányt Belgiumban találjuk, ahol mindössze a kutatásban részt vevő internetezők 55 százaléka nyilatkozott úgy, hogy több időt tölt a net, mint a tévé előtt, a legmagasabb arányt - 89 százalékot - pedig Kínában mérték. Magyarország a középmezőnyben szerepel, 67 százalékos arányunk a világátlagot közelíti. Az élmezőny további országai: Oroszország (87 százalék), Törökország (77 százalék) Japán (77 százalék) és India (76 százalék). A lista alján a már említett Belgium mellett Kanada (57 százalék), Franciaország (58 százalék), Németország (59 százalék), Hollandia (59 százalék), Mexikó (61 százalék) és Nagy Britannia (61 százalék) található.

Az eredmények első ránézésre meglepőnek tűnhetnek, hiszen az internet kapcsán gyakran fejletlenebbnek tekintett országok sok esetben előkelőbb helyen végeztek, míg az internet szempontjából éllovasoknak tartott országok egy jó része átlagon alul teljesített. Ennek az az oka, hogy az internet elterjedtségének foka szoros kapcsolatot mutat az internetezéssel eltöltött átlagos idővel. Egy alacsony internet elterjedtséggel rendelkező országban (mint amilyen Kína, Oroszország vagy India) az internetezők között arányaiban jóval több az olyan felhasználó, aki munkavégzésre is használja a világhálót így értelemszerűen több időt tölt el online, mint tévénézéssel.

Minél magasabb az internet elterjedtsége egy adott országban, annál valószínűbb, hogy az úgynevezett light user-ek - az internetet ritkábban és jellemzően kikapcsolódásra használó felhasználók - nagyobb tömegben találhatóak a mintában. Elsősorban tehát az magyarázza a fejlett országok esetében az alacsonyabb arányokat, hogy a lakosság egy jó része nem gyakori internetező, ezért több időt tölt tévézéssel.

Az internettel eltöltött átlagos idő azonban a jövőben várhatóan nőni fog, például a kutatást megrendelő Kanadában az Ipsos Interactive Reid Report alapján 15 év után 2010 áprilisában haladta meg először az internetezéssel töltött átlagos idő a tévézést: az átlag kanadai heti 18 órát töltött el online és 16,9 órát tévézéssel.

Mint az széles körben ismert, a magyarok átlagosan napi négy óránál is többet szánnak tévézésre, amivel a világ élvonalába tartozunk - az viszont kevéssé köztudott, hogy az átlag magyar internetező közel 3,5 órát tölt naponta az internet előtt. A magyar internetezők kétharmada többet internetezik, mint tévézik, a számok ismeretében mindez csak úgy lehetséges, hogy a hazai internetezők kevesebbet tévéznek, mint a nem internetező társaik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pintér Róbert, az Ipsos Zrt. online stratégiai igazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást