Titkos életet élnek a tinik a neten

Infostart
2010. július 10. 10:00
Az egész világon egyre több szülő aggódik amiatt, hogy gyermekei mivel töltik az idejüket az interneten. A Harris Interactive kutatása szerint az amerikai szülők félelmei jogosak.

A kutatás első meglepő adata az, hogy a tinédzserek 85 százaléka nem csak otthon használja az internetet, hanem a szülői felügyelettől távol, házon kívül is netezik. A kutatás szerint a tinik egyharmada nem árulja el szüleinek, hogy mit csinál a világhálón - számol be az ELTE TÁTK hírlevele.

Ez aggodalomra adhat okot, hiszen az ártatlan szörföls mellett a tinik 28 százaléka idegenekkel is kapcsolatba lép a különböző chat oldalakon. A lányok inkább hajlamosak az idegenekkel való ismerkedésre. Amíg a lányok egyharmada, addig a fiúk egynegyede chatelt már számára korábban ismeretlennel.

Biztonsági szempontból az is aggályos, hogy ezekben a beszélgetésekben a tinik túl sok mindent elárulnak magukról. A fiatalok 69 százaléka a tartózkodási helyét, 43 százaléka a keresztnevét, míg 24 százaléka az e-mail címét is megosztja beszélgetőtársával. Ennél rémisztőbb lehet a szülőknek, hogy minden ötödik tinédzser fényképet is küld magáról, sőt 12 százalékuk még a mobil telefonszámát is megadja - írja a findmysoft.com.

A biztonság nem számít?

Egy másik kutatás szerint nemcsak a tinédzserek elővigyázatlanok. A Ponemon Institute kutatása szerint a felhasználók 80 százaléka ugyan aggódik a közösségi oldalak biztonsági kockázatai miatt, de a felhasználók több mint fele mégsem tesz semmit biztonsága érdekében.

A legmeglepőbb adat, hogy a felhasználók 44 százaléka úgy nyilatkozott: akkor is használna egy közösségi oldalt, ha tudná, hogy az oldal fenntartói nem tudják biztosítani a felhasználók biztonságát.