Egyre kevesebben halnak meg rákban

InfoRádió / MTI
2010. július 9. 05:25
Csökken a rák okozta halálozási arány az Egyesült Államokban, különösen a vastagbélrák és a tüdőrák esetében mutatkozik nagy javulás.

A halálozási arány mérséklődése a dohányzás visszaszorulásának, a jobb kezelési eljárásoknak és a korai felismerésnek köszönhető - közölte az amerikai rákellenes társaság. A szervezet idén 1 529 560 új megbetegedéssel és 569 490 rákhalálozással számol az Egyesült Államokban.

A halálozási arány minden ráktípus esetében a férfiaknál évente 2 százalékkal csökkent a 2001 és 2006 közötti időszakban, a nőknél pedig évi 1,5 százalékkal 2002 és 2006 között.

Az új vastagbélrák megbetegedések a férfiaknál évi 3 százalékkal, a nőknél pedig évi 2,2 százalékkal estek vissza 1998 és 2006 között, míg a tüdőrák aránya 1991 óta minden évben 1,8 százalékkal csökkent a férfiaknál és kezdett azonos szinten maradni a nők között.

A halálozási arány mérséklődése azt jelenti, hogy túlélte a rákot 767 000 ember, akinek a betegség miatt az utóbbi 20 évben idő előtt meg kellett volna halnia - hangsúlyozta a szervezet.

Az összesített rákhalálozási arány 100 ezer emberre vetítve 178,4 volt 2007-ben az Egyesült Államokban, ami 1,3 százalékos javulás 2006-hoz képest.