A megtakarítás az okos energiafogyasztás lényege

Infostart
2010. július 8. 05:45
Az amerikaiak döntő többsége tisztábban van azzal, hogy a jelenlegi felelőtlen energiafogyasztási szokásain változtatni kell. A változtatásban komoly szerepet szánnak az okos energiagazdálkodást segítő eszközöknek, amelyekkel egyszerre spórolhatnak, gondoskodhatnak gyerekeik biztonságos jövőjéről és óvhatják környezetüket.

Egy friss felmérés szerint 10 amerikaiból nyolc hajlandó rövidtávon változtatni energia felhasználási szokásain annak érdekében, hogy jövőben majd profitáljon ebből. A General Electric által megrendelt kutatásból az is kiderül, hogy a válaszadók 72 százaléka egyetért azzal az állítással miszerint a manapság jellemző pazarló fogyasztás komoly gátja lehet az ország gazdasági növekedésének.

Az amerikai fogyasztók ennek megfelelően pozitívan állnak az energia-megtakarítást segítő új eszközökhöz. Az intelligens fogyasztásmérőket a megkérdezettek 88 százaléka használná szívesen, 82 százalék pedig úgy nyilatkozott, hogy ezek az okos energiagazdálkodást segítő eszközök a jövő alapvető technológiái lesznek - számol be az ELTE TÁTK hírlevele.

A válaszadókat arról is megkérdezték, miért döntenének az energiatakarékos eszközök alkalmazása mellett. A legfontosabb oknak a megtakarítás bizonyult, ezt a megkérdezettek 95 százaléka választotta.

Az amerikaiak gyermekeik és unokáik jövője miatt is aggódnak, hiszen 88 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy az energiatudatos fogyasztást az ő biztonságos jövőjük érdekében támogatja. Környezetvédelmi szempontokat a megkérdezettek 85 százaléka emelt ki, míg ugyanennyien az energia-kimaradástól való félelem okán válnának tudatosabb fogyasztóvá.

A felmérés szerint, hogy a megkérdezettek 70 százaléka azt pártolná, hogy az energiaipari vállalatok a jelenlegi infrastruktúrájukat tegyék hatékonyabbá, ahelyett, hogy új beruházásokba fogjanak.