Egy ország, ahol a lakosság 12 százaléka AIDS-fertőzött

InfoRádió / MTI
2010. július 6. 07:20
Mozambik lakosságának közel 12 százalékát fertőzte meg az AIDS vírusa - derült ki a HIV vírus elterjedtségéről az afrikai országban első ízben készített hivatalos felmérésből.

Paulo Ivo Garrido egészségügyi miniszter Maputóban tartott sajtóértekezletén rendkívül súlyosnak minősítette országa AIDS-helyzetét. Megjegyezte, hogy ha egy országban a lakosság több mint öt százaléka HIV-fertőzött, az már drámai helyzet, Mozambikban pedig ennél kétszer magasabb a fertőzöttek aránya. A mozambiki kormány az ország biztonságát leginkább veszélyeztető tényezőnek tekinti a fertőzést.

A felmérést tavaly készítette az egészségügyi tárca és a mozambiki statisztikai hivatal, az ország tíz tartományában, 16.600 ember megkérdezésével.

A hatmillió dollárba került vizsgálatból kiderült, hogy a 15-49 éves korosztályban a nők körében nagyobb arányban terjedt el az AIDS (13,1 százalék), mint a férfiaknál (9,2 százalék).

A fertőzés területi megoszlását illetően Maputo és Gaza tartományokban, valamint a szomszédos Dél-afrikai Köztársaságba vezető fő közlekedési útvonalak mentén kapták el legtöbben a vírust.

A világ AIDS-fertőzötteinek több mint kétharmada Afrikának a Szaharától délre fekvő részén él. Az ENSZ AIDS elleni küzdelemmel foglalkozó szakosított szervezete (UNAIDS) szerint e térség felnőtt lakosságának 5,2 százalékát fertőzte meg a HIV vírus.

A világ országai közül a Dél-afrikai Köztársaságban él a legtöbb HIV-fertőzött: a 48 milliós lakosságból 5,7 millióan hordják szervezetükben az AIDS vírusát az UNAIDS adatai szerint.