Tornádószerű vihar pusztított Jászladányban - két családot kiköltöztettek

InfoRádió / MTI
2010. július 4. 19:28
Nem kímélte a hétvégi vihar a Szolnok megyei Jászladányt sem, a tornádószerű szél 500 lakóingatlanban, több önkormányzati épületben okozott kárt, két családot megrongálódott házukból azonnal ki kellett költöztetni - közölte a jászsági település polgármestere.

Dankó István tájékoztatása szerint a vihar szombat délután a falunapi ünnepség alatt tört rá a nagyközségre, mintegy húsz percig szakadt a jeges eső. A csapadékot kísérő szél fákat döntött ki, amelyek épületekre zuhantak, és egy villanyvezeték is leszakadt.

A polgármester elmondta: a vasárnap esti állapot alapján Jászladány 2000 magántulajdonú lakóingatlanának negyede szenvedett kisebb-nagy viharkárt, a helyreállítás előzetesen kalkulált költsége meghaladja az 50 millió forintot. Az önkormányzati épületeket, köztük a községházát, egy óvodát, szolgálati lakásokat 15-18 millió forintnyi kár érte.

Dankó István hozzátette: a két bajba jutott család közül az egyik a rokonoknál, a másik egy önkormányzati lakásban kapott elhelyezést.

A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság központi ügyeletese arról számolt be, hogy a jászladányi viharban többen könnyebb sérülést szenvedtek.