Védje a Földet - feküdjön le korábban!

InfoRádió / MTI
2010. június 25. 19:22
Egy órával korábban küldené ágyba a japánokat a szigetország kormánya, amely az intézkedéstől azt várná, hogy csökken a háztartások éghajlatra káros szén-dioxid-kibocsátása.

A tokiói vezetés már kampányt is indított azért, hogy rávegye a japánokat: keljenek, illetve feküdjenek le korábban - számolt be internetes kiadásában a The Daily Telegraph című brit lap.

A környezetvédelmi minisztérium kezdeményezése azon az elgondoláson alapul, hogy az esténként elfogyasztott elektromos energia megspórolása és elcserélése egy reggeli napfényes órára érezhetően mérsékelné a japánok karbon-lábnyomát.

Becslések alapján a korai keléssel és fekvéssel megtakarítható lenne a japán háztartások által évente kibocsátott fénymennyiség 20 százaléka. "Sok lakos pazarolja az áramot esténként, például azzal, hogy sokáig tévét néz" - nyilatkozta a környezetvédelmi minisztérium szóvivője.

A kezdeményezés részeként javasolják a japánoknak, hogy a reggeli pluszórát használják fel életmódjuk javítására - például futással, jógával vagy épp tápláló reggeli elfogyasztásával.

A szigetország igen ambiciózus tervet fogadott el a környezet védelmében: az elkövetkezendő évtizedben 25 százalékkal akarja csökkenteni szén-dioxid-kibocsátását az 1990-es szinthez képest. A környezetvédelmi tárca korábban indított kampányaiban például arra biztatta az alkalmazottakat, hogy viseljenek rövid ujjú inget az irodában, spórolva a légkondicionáló berendezések fogyasztásán, a készülékeket pedig csak 28 fok felett ajánlatos bekapcsolni.