Árvíz után támadnak majd a szúnyogok

Infostart
2010. június 9. 10:21
Az előttünk álló hetekben sokkal több szúnyogra kell számítani a főváros térségében, mint most - mondta az InfoRádiónak az ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézetének biológusa. Tajti László hozzátette, az árhullám levonulása után, körülbelül másfél hét múlva kezdik a központi szúnyogirtást.

Szakemberek szerint két hét múlva szúnyogáradat éri el a fővárost és környékét a Dunán levonuló árhullám után.

Már most is sokan panaszkodnak a szúnyoginvázióra, de ez még csak az esős idő miatt van - mondta az InfoRádióban az ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézetének biológusa.

Tajti László hozzátette: az árvíz után minden eddiginél több szúnyogra számítanak. A központi szúnyogirtást csak az áradás után lehet megkezdeni, mert egyelőre sem a földi, sem a légi permetezés nem lenne hatékony.

Korábban Török Balázs, a Dunakanyar-Pilis kistérség irodavezetője azt mondta az InfoRádióban, hogy az irtás megemelkedett költségeihez kormányzati támogatást kérnek a települések.

A Balaton körül is egyre több a szúnyog, így a szakemberek holnap megkezdik a biológiai írtást - mondta az InfoRádiónak Sáringer Kenyeres Tamás, a balatoni szúnyogirtást irányító szakértői bizottság vezetője.

Hanganyag: Szépvölgyi István


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sáringer Kenyeres Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást