Hogyan védekezzünk a fronthatás ellen?

Infostart
2010. június 8. 08:20
Különösen a nők, az idősek, és a gyengébb immunrendszerű, más betegségekkel is küzdő emberek viselik nehezen a mostanság igen gyakran változó időjárási frontokat, de a gyerekek, sőt, az állatok is élénken reagálhatnak a változásokra. Milyen tünetekre kell számítanunk és mit tehetünk a csökkentésük érdekében?

Magyarországon jellemzően néhány naponta váltakoznak a frontok, vagyis találkoznak a különböző hőmérsékletű légtömegek, és ez bizony megviseli az arra érzékenyeket. A szervezetre gyakorolt hatások közül a legjelentősebbek a hőmérséklet, a levegő nedvességtartalma és a szélerősség. Sokan még a légnyomásváltozást is okolják a tünetekért, de ennek szerepe jóval kisebb, mintha például felmennénk egy húszemeletes ház tetejére.

Van még egy olyan tényező, amely hatással van ránk: a légelektromos erőtér - magyarázza Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője. A levegőben lévő pozitív és negatív ionok aránya ugyanis a frontokkal megváltozik: a hidegfront a kis negatív ionok előretörését hozza, míg a melegfront a nagy pozitív ionok felszaporodását eredményezi. Az első esetben ingerlékenyebbé válunk, míg a másodikban inkább lelassulunk.

Nem mindenkire hat

Van, akit csak a hideg-, van, akit a meleg, van, akit mindkét front hatása megviseli. Alapvetően azok szenvedik meg inkább a frontok változását, akik eleve betegek, legyengültek, érzékenyebbek a hormonális változásokra, tehát az egyik legveszélyeztetettebb csoport ebből a szempontból a leterhelt, stresszes életet élő nők csoportja.

Egyes kisgyerekeknél is megfigyelhető, hogy ilyenkor többet sírnak, rosszul vagy éppen hosszabban alszanak, megváltozik az étvágyuk, és különösen az erősen szeles napokat viselik rosszul.

A frontok sajnos a pánikbetegek állapotán is ronthatnak. Felerősödhet a szorongásuk, ami kihat a lélegzés gyakoriságára, a szívritmusa, a vérnyomásra. Bizonyos megfigyelések szerint a levegő megváltozott ionösszetétele miatt a szerotonin szint is csökken, ez szintén nem jól hat a pánikbetegségre.

Aki a melegfrontra érzékeny

Vannak néhányan, akik a melegfront beköszöntét érzik meg, jellemzően már néhány órával azelőtt, hogy az betörne. Ilyenkor nehezebbé válik a koncentráció, fáradtság, vagy éppen ingerlékenység jelentkezik. Emelkedik a vérnyomás, a pulzus, erősödik a szívinfarktus- és a gyulladási hajlam, és gyakrabban fordulnak elő balesetet. Többen számolnak be ilyenkor fejfájásról, és az arra hajlamosak migrénes rohamokra is számíthatnak.

A leggyakoribb panaszok: angina pektorisz, trombózis-, illetve embóliahajlam, asztmás roham, reumás fájdalmak, keringési elégtelenség, vakbélgyulladás, migrén, vérzések, depresszió.

Aki a hidegfrontot szenvedi meg

A hirtelen betörő hidegfrontoknál idegességet, robbanékonyságot figyelhetnek meg magukon az érzékenyebbek, ugyanakkor a reflexeik romlanak. Jellemzően ilyenkor emelkedik a koraszülések aránya, szaporodnak a gyomor-, vese- és epepanaszok, jellemzően görcsök formájában. Ez a görcshajlam veszélyezteti a szív koszorúereit is.

A közvetlen hideghatás rossz hatással lehet a reumatikus fájdalmakra, csökkenhet a vérnyomás, és az epilepsziásoknál is gyakrabban jelentkeznek ilyenkor rohamok.

A leggyakoribb panaszok: reumás panaszok, görcsök; gyulladások, gyomorfekély, kólika, agyvérzés, asztmás roham.

Megelőzés, védekezés

Mivel a stressz és a legyengült immunrendszer a frontérzékenység alapvető rizikófaktora, a kiegyensúlyozott, egészséges, sportos életmód az egyik leghatékonyabb megelőzési módja a problémáknak. Érdemes utánanézni a patikákban vény nélkül kapható gyógynövény-készítményeknek, de a táplálkozásunkkal is befolyásolhatjuk az érzékenységünket.

A magas kálium- és magnézium tartalmú ételek csökkenhetik a panaszok erősségét; ilyen például a banán, az alma, burgonya, a szőlő, a kukorica, tofu, a halak és az olajos magvak. Fontos még a B1-, a D- és az E-vitamin pótlása is, ezért ajánlatos búzacsírát, paradicsomot, zabpelyhet, hidegen sajtolt olajokat, tojást, tengeri halakat, zöld növényeket és hüvelyesek fogyasztani.

Hasznos lehet a levendula is, akár tea formájában, akár a csukló bedörzsölése levendulaolajjal. Konkrét panaszok esetén borsmenta-olajat is szagolgathatunk csuklóra vagy halántékra dörzsölve.

Életmódbeli változások is segíthetnek. A szabadban végzett, rendszeres mozgás hangulatjavító hatással bír, serkenti az immunrendszert és jelentősen csökkenti a vérben lévő stresszhormonok szintjét.

Érdemes csökkenteni az alkoholfogyasztást és kerülni a dohányzást, de jó hatású mindenfajta stresszoldás, legyen az meditáció, jóga, vagy relaxáció. A masszázs pedig beindítja a szervezet öngyógyító mechanizmusait, a jóga harmonizálja az energiákat, a szauna, a váltózuhany és a Kneipp-kúra pedig edzi a szív- és érrendszert.