Továbbra is közvetlen veszélyben Felsődobsza és Nagykinizs lakossága

InfoRádió / MTI
2010. június 6. 16:49
Már 1300 embert mentettek ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcáról, miközben közvetlen veszélybe került Felsődobsza és Nagykinizs lakossága. Edelényben az ivóvízhiány is gondokat okoz.Jelenleg nyolc megye, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Fejér területén van érvényben a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet. A kormányzati kommunikációs államtitkárság tájékoztatása szerint az árvízhelyzet összességében nem romlott az elmúlt 24 órában, több helyen megkezdődött az apadás.

Vasárnap kora délutánra 1300-ra nőtt a Felsőzsolcáról kimentettek száma. Országosan összesen 3700 embernek kellett elhagynia az otthonát. A kitelepített felsőzsolcaiak tartózkodási helyéről közérdekű telefonszámokon is lehet érdeklődni.

Eközben négyszáz rendőrt vezényeltek azonnali védekezési munkára a Borsod megyei Felsődobsza és Nagykinizs településekre, mert a megáradt Hernád miatt megközelíthetetlen település lakossága veszélybe került.

A Borsod megyei Edelény nagy részén lajtos kocsikkal és zacskós vízzel oldják meg az ivóvízellátást.

A közútkezelő társaság megyei ügyeletének vasárnap délutáni közlése szerint továbbra is megközelíthetetlen személykocsival Galács, Abod, Andrástanya, Ládbesenyő, Balajt, Martonyi, Sajógalgóc, Hernádszentandrás, Tornaszentandrás, Tornabarakony.

A Honvédelmi Minisztérium bejelentette, hogy a honvédség több mint háromezer katonája segíti az árvízi védekezést országszerte. Mellettük a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatói is csatlakoztak az árvíz elleni harchoz. A kétszer ötventagú, egyetemi hallgatókból álló munkacsoport Onga térségében, váltásban segíti a mentést. Egyúttal mintegy félezer járművet, különleges szállítóeszközt, kétéltűeket, csónakokat és helikoptereket is használnak az élet- és vagyonmentésben.

Az elmúlt 24 órában a Körösök teljes vízgyűjtőterülete csapadékmentes volt, ezért a Fehér-és a Fekete-Körös folyamatosan apad - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.

A Tiszán viszont minden idők harmadik-negyedik legnagyobb tetőzését várják Szolnoknál. A vásárosnaményi tetőzésből következtetve Szolnoknál június 14-én vagy 15-én 940 és 980 centiméter közötti vízállással számolnak. Ezt az előrejelzést a tokaji tetőzés után tovább pontosítják. Eddig a Tisza rekordvízállása 1041 centiméter volt 2000 áprilisában.

A Szentendrei-szigeten több százan dolgoznak a gátakon. Eddig csaknem ötvenezer homokzsákot helyeztek el. A szigeten található falvak vezetőinek vasárnapi tájékoztatása szerint nincs vészhelyzet.

A fővárosban lezárták a Népszigetet, valamint hat árvízi kaput is lezárnak. Budapesten eddig mintegy negyven árvízi kaput és több mint harminc csatornát zártak le.

A Fővárosi Vízművek szóvivőjének tájékoztatása szerint Budapesten eddig semmiféle vízminőségi kifogás vagy probléma nem merült fel és továbbra sincs veszélyben az ivóvízellátás.

Észak-Magyarországon újabb korlátozást vezettek be a vonatközlekedésben. A térségben még mindig sok helyen vonatpótló buszok közlekednek. A Dunántúlon a Duna vízszintjének emelkedése miatt kellett korlátozásokat bevezetni.

A MÁV kövekkel megrakott nehéz tehervagonokkal terheli meg a folyókon átívelő vasúti hidakat az áradat miatt azokon a helyeken, ahol kétvágányú a közlekedés - közölte Mosóczi László, a MÁV vezérigazgató-helyettese Miskolcon.