Jó tanács: ne olvasgassa a KRESZ-táblát, ha nem akar fizetni!

InfoRádió / MTI
2010. június 5. 08:00
Szabálytalan parkolásáért másodpercenként 300 forintnyi fontra bírságoltak meg egy nőt Nagy-Britanniában.

A 45 éves asszony csupán egyetlen percet parkolt kocsijával London déli részén, és csakis azért, hogy megtudja, miként szabályos az adott helyen parkolni. Ehhez ugyanis ki kellett szállnia autójából, hogy el tudja olvasni tüzetesen a nagy P-betű, azaz a parkolási lehetőséget jelző tábla alatti tájékoztatót. Mire visszatért, 60 fontnyi - 18 ezer forintnyi - bírságot kapott.

Akkor viszont már tudta, hogy az adott helyen csak délelőtt 10 és délután 4 között szabad parkolni és csakis rakodáshoz. Õ nem az adott időközben állt meg arra az egyetlen percre.

A bírságot - igazságtalannak tartva - nem fizette be, ám csak annyit ért el, hogy immár a dupláját kell fizetnie - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.