Apadt a Cuhai-Bakony-ér a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnynél

Infostart
2010. június 3. 16:04
Hajnal óta 2 centimétert apadt a Cuhai-Bakony-ér a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnynél, de a térségben jelenleg is esik az eső. Muraközi László, a település polgármestere az InfoRádióban azt mondta: a védművek magasítására és a védekezési munkákhoz 60 embert biztosított a honvédség.

 **** A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelénynél ma délután már elérheti az eddig mért legmagasabb vízszintet a Bódva. A városban a tűzoltóság egységei, a vízügyi szakemberek és a rendőrség 130 fős készenléti egysége, valamint diákok és önkéntesek dolgoznak az átázott töltések bordás megerősítésén. Délelőtt már javult a helyzet a Nógrád megyei Pásztón, ahol eddig 2306 embert kellett kiköltöztetni a heves esőzések utáni áradások miatt - közölte a település polgármestere. Sisák Imre az InfoRádióban elmondta: éjszaka már nem esett az eső, így a település melletti víztározó vízszintje 14 cm-rel csökkent, de a víz magassága továbbra is 16 méter fölött van. Szólt arról is, hogy a legtöbb munka most Mátrakereszteresen van, ahol mintegy 500 méter hosszan 10-12 méteres partszakaszok csúsznak meg az átázott föld miatt.