Az édes ne legyen keserű!

InfoRádió / MTI
2010. május 31. 19:40
Német és amerikai kutatóknak első ízben sikerült blokkolniuk a mesterséges édesítőszerek gyakori nemkívánatos kísérőjelenségét, a kesernyés mellékízt.

A szabványirodalomból már korábban is ismert volt néhány molekula, amely elnyomja a kesernyés ízt, ám közülük egyik sem volt receptor-specifikus. Most viszont olyan blokkolókat találtak, és írták le működésüket, amelyek bizonyos érzékelőhöz kötődnek - magyarázta Wolfgang Meyerhof, a Német Táplálkozástudományi Intézet (DIfE) molekuláris genetikai osztályának vezetője a Current Biology című folyóiratban a Der Standard internetes kiadása szerint.

Az eredményt úgy sikerült elérniük, hogy kizárásos eljárással teszteltek több ezer anyagot: képesek-e az ember keserűíz-érzékelőit blokkolni. Az egyik vegyület, a GIV3727 jelű a 18 érzékelőből hatot megbénított, többek között azokat, amelyeket két gyakori édesítőszer, a szaharin és az aceszulfám K aktivál.

Lehetséges, hogy egyszer majd mind a 18 receptort sikerül blokkolni, de nehezítő körülmény, hogy a gátló anyagok általában nem egyes receptorokat, hanem azok kisebb csoportjait kapcsolják ki - fejtette ki Meyerhof.

A kutatás mérföldkőnek számít annak feltárásában, hogy az egyes receptorok milyen szerepet töltenek be az ízérzékelés egészében.