Több mobil van a brit hétéveseknél, mint könyv

Infostart
2010. május 30. 09:00
Több hétévesnek van saját mobiltelefonja, mint könyve - derül ki egy friss brit kutatásból, amely a szigetországi állapotokat mérte fel. A szakértők 17 ezer diákot kérdeztek meg, és megállapították, hogy erős kapcsolat van az olvasási készség és aközött, hozzáférnek-e otthon könyvekhez a fiatalok.

Tízből kilenc brit gyerek zsebében lapul mobiltelefon, míg saját könyvei a megkérdezettek csupán háromnegyedének vannak - derül ki az Országos Műveltségi Alap (National Literacy Trust) felméréséből.

A kutatók 17 ezer hét és tizenhat év közötti fiatalt kérdeztek meg, mielőtt elkészítették jelentésüket, amelyből kiderül, hogy a korához képest jobban olvas azoknak a gyerekeknek a háromnegyede, akiknek otthon is van lehetőségük könyvet venni a kezükbe.

E fiatalok túlnyomó többsége, 93 százaléka úgy gondolja, hogy az olvasásra nagyon fontos az életben való érvényesüléshez. Azoknak a gyerekeknek, akiknek nem vettek könyvet a szüleik, csupán 80 százaléka van erről meggyőződve.

A kutatás elkészítésével az NLT célja az volt, hogy felhívja a figyelmet arra: a szülőknek is segíteniük kell gyermekeiknek a boldoguláshoz szükséges műveltség megszerzésében, nem bízhatnak mindent az iskolára.

A brit szervezet azután tette közzé jelentését, hogy amerikai kutatók megállapították: már az is javíthatja a gyerekek iskolai teljesítményét, ha legalább húsz kötet áll a család könyvespolcán. Az is kiderült, hogy azok a fiatalok, akik hozzáférnek e könyvekhez, három évvel tovább maradnak az oktatási rendszerben, mint az otthon nem olvasók, függetlenül a szüleik végzettségétől, munkájától és attól, milyen társadalmi csoportba tartoznak.