A fiatalabbak magányosabbak, mint az idősek

Infostart
2010. május 26. 20:40
A fiatalabbak magányosabbnak érzik magukat, mint az idősebbek, még úgy is, hogy az internet és a modern technika világában gyakorlatilag bárkivel bárhol virtuális kapcsolatba lehet lépni.

A brit Mental Health Foundation 2256 embert kérdezett meg arról, mennyire érzi magát egyedül. Az eredményből kiderült, hogy a 18 és 34 év közötti korosztály hatvan százaléka mondta azt, hogy néha vagy gyakran magányos, míg az 55 évesnél idősebbek mindössze 35 százaléka mondta ugyanezt.

A brit kutatók szerint a modern technológia egyszerre áldás és átok: amíg segítségével az emberek virtuális kapcsolatotokat teremthetnek, amelyek  valódiakká válhatnak, addig egyre kevesebbszer találkozunk barátainkkal, ismerőseinkkel személyesen.

A fiatalok a közösségi oldalakon keresztül akár több száz emberrel is kommunikálnak, ám ez nem egyenlő a valódi kapcsolattartással. Ráadásul amikor interneteznek, gyakran egyedül vannak a szobájukban - magyarázta a YoungMinds nevű jótékonysági szervezet vezetője.

Sarah Brennan hozzátette: a magány jelentős társadalmi probléma, amelyet el kell kezdeni kezelni. Az elmúlt években a közösségek szétszóródtak, a társadalom atomizálódott.

Szakértők szerint a gazdasági változások is nagyban befolyásolják a közösségek éltét. Felborul a munka és magánélet egyensúlya, a család helyett a karrier lesz fontosabb és elvállalunk olyan munkát is, amely távol esik az otthonunktól.