Kövér test - kisebb agy

InfoRádió / MTI
2010. május 23. 09:00
A túlsúly és az agytérfogat csökkenése közti összefüggést fedeztek fel amerikai kutatók idős embereket tanulmányozva.

Több mint 730 idős ember vizsgálata során kiderült, hogy a különösen sok testzsírral rendelkezőknek kisebb az agytérfogata, mint a vékonyabb résztvevőknek - olvasható a Bostoni Egyetem tanulmányában, amely az Annals of Neurology című szaklapban jelent meg.

Emellett szoros összefüggést találtak a túlsúly és a feledékenységgel járó időskori betegségek, például az Alzheimer-kór kialakulása között.

Sudha Seshadri kutató és munkatársai a vizsgálatok során lemérték a páciensek testtömegindexét, derékbőségét és dokumentálták a hasi részeken lévő zsírlerakódásokat. Ezeket az eredményeket hozták összefüggésbe a számítógépes tomográfiai vizsgálatokkal megállapított agytérfogattal és az agy fehér állományának sűrűségével.