Ugyan Anita újra az Everest csúcsán

Infostart
2010. május 19. 17:27
Néhány nappal Várkonyi László tragikus balesete után majdnem meghalt a Mount Everesten egy másik magyar hegymászó is. Ugyan Anita légcsöve "megfagyott" a világ legmagasabb hegyén, ezért eredeti céljától eltérve oxigénpalack használatával jutott fel a csúcsra - immár másodjára.

 Ugyan Anita már 2003-ban nemzetközi hírnevet szerzett magának azzal, hogy első magyar nőként nyolcezer méter felett járt, 2007-ben pedig két héten belül két nyolcezer méter feletti hegyet mászott meg a Himalájában. 2001-ben egyszer már próbálkozott a Mount Everesttel, de akkor 7800 méterről vissza kellett fordulniuk, mert az expedíció orvosa, Gárdosi Sándor egy szakadékba zuhant és meghalt. 2009-ben aztán ő volt az első magyar nő, aki megmászta a Föld legmagasabb hegyét. A déli, nepáli oldal felől, oxigénpalack használatával jutott fel a 8850 méteres csúcsra.

Idén egy nemzetközi expedíció tagjaként az volt a célja, hogy oxigénpalack nélkül mássza meg a Csomolungmát. Ez a hegy mintegy négyezer meghódítójából körülbelül 150-nek sikerült, és magyar még nem volt közöttük.

Ugyan Anita mászás közben kapta a hírt, hogy a hegyen április 26-án jégomlásban életét vesztette a magyar hegymászás veteránja, Várkonyi László. Lelkileg ez, testileg pedig egy köhögéssel és fulladásos tünetekkel járó súlyos légúti megbetegedés viselte meg Ugyan Anitát, aki ezért végül eredeti céljától eltérve oxigénpalackkal, de május 17-én helyi idő szerint reggel fél nyolckor felért a Mount Everest csúcsára, férje Michael Kobold, két serpa, Ang Namgel és Thundu, valamint Robert Casserley és Kenton Cool társaságában.

A magashegyi expedíciók legnagyobb sikere, ha a hegymászók épségben hazaérkeznek, ezért Ugyan Anita mostani vállalkozása egyértelműen siker, dacára annak, hogy oxigént kellett belélegeznie mászás közben - mondta az InfoRádióban Nedeczky Júlia hegymászó aki többször járt nyolcezer méter felett Ugyan Anitával.

Néhány nap múlva, május 29-én lesz 57 éve, hogy először ember - az új-zélandi Edmund Hillay és a nepáli Tenzing Norgay - a Mount Everest csúcsára lépett. A hegy első magyar megmászója 1984-ben a felvidéki Demján Zoltán volt, első magyar állampolgárként pedig Erőss Zsolt érte el "a világ tetejét" 2002-ben. Második magyarként és egyben első hazai amatőrként Jelinkó Attila jutott fel a csúcsra 2007-ben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást