Önkéntesből lesz a jó munkavállaló?

Infostart
2010. május 18. 19:40
Korábban önkéntes munkát végző diplomásokat preferálnak a kínai munkaadók egy friss kutatás szerint. A cégek szerint az önkéntes munka által is megkövetelt elhivatottság, megbízhatóság és jó kommunikációs készség az, amit a leendő munkavállalóikban keresnek.

A China Youth Daily több mint ezer kínai munkaadó körében készített felmérése szerint igen keresettek azok a fiatal diplomás álláskeresők, akik egyetemi tanulmányaik elvégzését követően a kínai kormány által indított "Go West" önkéntes programban részt vettek. A programot az állam hét évvel ezelőtt indította az ország nyugati régióinak felzárkóztatása érdekében - számol be az ELTE TÁTK hírlevele.

Az egy-két évig terjedő időszakban önkéntes munkát végző fiatalok az országrész oktatási, egészségügyi és mezőgazdasági felzárkózását, továbbá a szegénység enyhítését segítő feladatokat látnak el. Az elmúlt években több mint ötvenezren csatlakoztak önkéntesként a programhoz.

A kutatás megállapításai szerint a munkaadók 63 százaléka minden más kvalitás egyezése esetén olyan jelentkezőt választana az álláskeresők közül, aki korábban önkéntesként is dolgozott. A cégek 34 százaléka választana más preferencia szerint, két százaléka pedig a friss végzősök körében keresi leendő alkalmazottait a diploma megszerzése után csak egy-két évvel a munkaerőpiacra lépő önkéntesekkel szemben.

A felmérés megállapításai szerint a munkaadók éppen azok a készséget és attitűdöket keresik a leendő alkalmazottaikban, amelyeket az önkéntesség is megkövetel: az ideális jelölt elhivatott, megbízható és jó kommunikációs képességekkel rendelkezik. A legtöbb volt önkéntes éppen ez utóbbi képesség erős meglétét igénylő szakmákban, így értékesítői, PR, programmenedzsmeri és koordinátori pozíciókba talált állást. A volt önkénteseket alkalmazó vállalkozások 81 százaléka fejezte ki elégedettségét munkavállalóinak tevékenységével.

A kutatás szerint egyébként a munkaadók több mint 50 százaléka a munkatapasztalat hiánya miatt utasítja el a frissen végzett álláskeresőket, amit a jelek szerint bőven pótolhat a fizetés nélküli, önkéntes munkavégzés.