Egyelőre nem kell újabb városrészt kiüríteni Edelényben

Infostart
2010. május 18. 17:27
Egyelőre nem kell újabb városrészt kiüríteni Edelényben - mondta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára. A helyszínen tartózkodó Kóthay László az InfoRádiónak adott interjúban hozzátette: a helyi védelmi bizottság vezetőjével abban állapodtak meg, hogy felkészülnek erre az eshetőségre is.

A szakállamtitkára elmondta: a helyszínen nagy erőkkel dolgoznak a homokzsákokból emelt gátak megerősítésén a szakemberek, így egyelőre nem fenyegeti veszély a lakóházakat. Kóthay László a korábbi hírekre reagálva szólt arról is, hogy néhány kutat átmenetileg kikapcsolhatnak a vízellátásból, de hangsúlyozta, hogy senki nem marad ivóvíz nélkül.

Edelényben hajnalban a Bódva árhulláma megbontotta a gátat. Molnár Oszkár polgármester nem sokkal később az InfoRádióban azt mondta: az áradás miatt veszélybe került a borsodsziráki vízmű is, így elképzelhető, hogy nehézségek lesznek az ivóvízellátással.

Az észak-magyarországi térségben korábban rendkívüli árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén. Több folyón minden idők legmagasabb vízállásával tetőzik az ár.