Spanyol lovasiskola a budai Várban

Infostart
2010. május 15. 08:33
Jövő csütörtöktől október közepéig heti három alkalommal elevenednek meg a Magyar Királyi Testőrség Spanyol Lovasiskolájának hagyományai a budai Vár Oroszlános udvarában. Az akadémiai lovaglás és a magasiskola feladatait mutatják be a képzett lovasok.

A spanyol iskola nem öncélú mutatvány, hanem fogalomrendszer. Azért alakult ki a XVI. század derekán, mert a tűzfegyverek megjelenésével a csatákban jól idomított, fordulékony lovakra volt szükség, amelyek a közelharcban is megállják a helyüket - mondta az InfoRádiónak az Epona Spanyol Lovasiskola igazgatója.

A spanyol lovakat most is a klasszikus feladatokra és hasonló módszerekkel képezik ki, a munka pedig már csikó korukban megkezdődik: a szakértők figyelik szabad mozgásukat a legelőn, majd a látottak alapján eldöntik, milyen munkára alkalmasak az egyes példányok - magyarázta Borsó Béla.

Egy-egy ló kiképzése annak adottságaitól, illetve a feladatok nehézségétől függően hét-nyolc évig tart, míg egy tehetséges és kellően szorgalmas lovas négy-öt esztendő alatt tudja elsajátítani e különleges stílus gyakorlásához szükséges tudást.

Az Epona lovasiskola május 20-tól hetente három alkalommal tart bemutatót a budai Várban.

További információkat szombat délelőtt hallhat erről a témáról az InfoRádió belföldi turisztikai magazinjában, a Barangolóban.

Hanganyag: Gál Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást