Több mint százmilliós kár Komlóskán

InfoRádió / MTI
2010. május 12. 19:49
Több mint százmillió forint összegű kárt okozott a múlt heti özönvízszerű esőzés a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komlóskán. Az önkormányzati minisztérium közölte: ekkora összegről szóló vis maior igénylést kaptak a településtől, amelynek soron kívüli elbírálást ígértek.

A tárca közleményében emlékeztet arra, hogy a Komlóska patak az idén már másodszor lépett ki medréből; a hegyekből lezúduló víz nagy mennyiségű törmelékkel borította el a település utcáit, megrongálta a kiépített mederszakaszt, valamint az utak burkolatát és kárt okozott az önkormányzati tulajdonban levő Ruszin-kertben is.

Köteles László, Komlóska polgármestere azt mondta: az igényelt vis maior alap nem nyújt fedezetet a lakossági károk megtérítésére, csupán a fontosabb önkormányzati feladatot ellátó épületek helyreállítására lesz elegendő. Köteles László szerint a május 6-ai özönvízszerű esőzés miatt katasztrófa sújtotta területté kellene nyilvánítani Komlóskát és a környező településeket. A megáradt patakok miatt egyebek mellett Tolcsvát, Vámosújfalut és Olaszliszkát, valamint Makkoshotykát és Hercegkutat is jelentős kár érte.