Július közepén befejeződhet a 4-es metró alagútjainak építése

InfoRádió / MTI
2010. május 11. 16:52
Július közepén befejeződhet a 4-es metró alagútjainak építése, majd megkezdődhet a pesti oldalon is az állomások kialakítása. A tesztüzem 2013 második negyedévében, a jelenleg érvényes ütemtervnek megfelelően indulhat el.

A DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója azt mondta: az alagútfúró pajzsoknak még 450 métert kell megtenniük. Klados Gusztáv közölte: a budai állomások szinte mindegyike szerkezetkész, a vállalkozók megkezdhették a belső beépítést és a vágányépítést. Hozzátette: kivétel ez alól a Szent Gellért téri állomás, amelynek szerkezetét még nem tudták befejezni, hiszen innen szolgálják ki a fúrópajzsokat. A 4-es metró alagútját 2007 áprilisában kezdték el építeni, akkor indult el az első pajzs a Kelenföldi pályaudvarról. A korábbi ütemtervek szerint a pajzsoknak már egy éve meg kellett volna érkezniük a Baross térre.