A hazai kétmilliós, 18 év alatti gyermekpopuláció öt-nyolc százaléka bizonyítottan asztmás beteg - közölte Zempléni Katalin.
Az Asztmás és Allergiás Gyerekek Magyarországi Egyesületének munkatársa hozzátette, hogy a fejlettebb országokban ez az arány sokkal magasabb, de félő, hogy mi is elérünk az ő szintjükre.
Ez a betegség mindenképpen a felgyorsult, modern életstílus eredménye. A rengeteg autó, az ételfestékek, konzerváló anyagok szintén elősegítik az asztma kialakulását.
De épp ezeket a tényezőket nehéz kiszűrni a mindennapi életből. Az egyesület abban kíván segíteni, hogy az asztmás gyermekek ugyanolyan életet élhessenek, mint egészséges társaik.
Zempléni Katalin büszkén mesélte, hogy az egyesület gondozottjai a világon egyedülálló példaként 6200 méter magasra jutottak fel a Pamír hegységben. Ezzel bizonyítva, hogy a betegséggel együtt is bármit meg lehet tenni.
A szakértő felhívta a figyelmet azokra a szabályokra, amelyeket az asztmás gyermeknél mindenképpen be kell tartani. Fontos hogy a beteg mellett, és közelében sem szabad dohányozni, és a háziállatok közelségét sem javasolják - mondta.
A szakértő apró trükköket is elárult: ilyen például, hogy a plüssállatokat a hűtőbe téve elpusztíthatjuk a tüneteket fölerősítő poratkákat. Így az erre érzékeny kicsik megtarthatják kedvencüket.
Az asztmakontrollnak nevezett módszerről Zempléni Katalin elmondta: az a jól karbantartott asztmás beteg, aki tudja, hogy milyen állapotváltozásnak melyek lehetnek a következményei.
És azzal is tisztában van, hogy olyankor melyik gyógyszeradagját kell emelnie vagy csökkentenie a fulladásos állapot elkerüléséért - fűzte hozzá a szakember.
Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa