Az Apollo-11 repülési tervének talán legjelentősebb részletét a Bonhams aukciósház kínálta eladásra. A lapon Neil Armstrong, a Holdon járt első ember aláírása is látható. Az űrhajós azt követően látta el kézjegyével és adta át az iratot a NASA tájékoztatási irodájának, hogy társaival visszatért a Földre, és "karanténba" helyezték a Johnson Űrközpontban.
Armstrongnak a Holdra lépés után elhangzott szavait gyakran idézik úgy, hogy "Ez kis lépés az embernek, nagy ugrás az emberiségnek", de az egykori űrhajós mindig is ragaszkodott ahhoz, hogy az "ez" szócska nem szerepelt kijelentésében, viszont "egy" embert, és nem "az" embert mondott. 2006-ban a hangfelvétel számítógépes elemzése Armstrongot igazolta.
A Bonhams űrhajózással kapcsolatos emléktárgyaiból rendezett aukción a vártnál jóval magasabb áron, 85 400 dollárért (16,5 millió forintért) kelt el az Apollo-11 asztronautájának, Michael Collinsnak a jelvénye, amelyet tulajdonosa és az űrhajó legénységének többi tagja, így Armstrong mellett Buzz Aldrin - a Holdon járt második ember - is ellátott kézjegyével.
A történelembe "sikeres kudarcként" bevonult Apollo-13 küldetésének vészhelyzeti parancslistájáért 45 750 dollárt fizettek.