Hogyan csalnak az anyák?

Infostart
2010. április 8. 19:20
Minden negyedik gyermekes nő hűtlen a párjához, és a többségük már az utódvállalás előtt is megcsalja a kedvesét. A baba születése után azonban még gyakoribb a félrelépés - derült ki egy angliai felmérésből.

A négyezer megkérdezett nő többsége (64 százalék), már a gyermekvállalás előtt megcsalta a kedvesét, minden harmadiknak volt egyéjszakás kalandja; két ötöde komoly érzelmeket táplál a párján kívül más férfi iránt, ötödük pedig egyenesen másba szerelmes.

Leggyakrabban - az esetek 37 százalékában - az ex-partner a csábító, 31 százalék kezd idegennel, a nők 12 százaléka pedig egy gyermekkori kedvesével lép félre. A maradék szemtelen öt százalék a párja barátjával; 2,5 százalék pedig egyik barátjának a partnerével folytat viszonyt.

Az anyukák érdekes módon leggyakrabban a baba születése után lépnek félre - amikor a kicsik még öt évnél fiatalabbak. Aztán drasztikusan csökken a hűtlen mamák száma.

A szülők számára fenntartott weboldalon (Netmums) végzett kutatás eredményéből azonban az is kiderül, hogy kétszer több esetben lépnek félre a férfiak, mint a nők, hiszen az apák 40 százaléka csalja meg a párját.

Azt is kimutatták, hogy a hűtlenséggel "fűszerezett" kapcsolatok 63 százaléka előbb-utóbb véget is ér.

A Netmums képviselője, Chris Bannigan szerint "a házastársi hűtlenség gyakran mélyebb okai vannak. Sok párnak azonban sikerül feldolgoznia a gondokat, és végül boldogan élnek".