Persányi: Csak néhány hóvirág bánta az állatkerti földmunkákat

Infostart
2010. március 31. 17:40
Cáfolta a fővárosi állatkert főigazgatója, hogy károsodott volna az intézmény növény- és állatvilága a felújítási munkák közben. Persányi Miklós az InfoRádiónak azt mondta: rendben zajlanak a Nagy-tó és a Sziklakert körüli munkálatok. Beszámolt arról is, hogy az állatkert és a vidámpark közös akciójának köszönhetően kedvezményes áron lehet bejutni a két intézménybe.

Komoly rekonstrukció zajlik a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a nagy tó környékén. Az eredetileg betonfalakkal övezett vízterület partrészét természetessé szeretnék változtatni. Emellett jelentősebb fejlesztés a sziklakert átalakítása is. Itt a botanikus karaktert erősítik meg a mostani vegyes beültetés helyett.

Meglepték azok a hírek a főigazgatót, amelyek arról szóltak, hogy a földmunkák közben markolóval szedtek ki védett növényeket, és így kár keletkezett az élővilágban. Persányi Miklós elmondta: a védett növényeket kézzel emelték ki, ezeket konténerezték, a nagyobbakat pedig földlabdával együtt mentették meg, hogy vissza lehessen ültetni az eredeti helyükre.

További kilencven köbméternyi földréteget géppel termeltek ki - ismerte el az intézményvezető. Hozzátette: a botanikai szakértő szerint lehetett köztük védett növények, például hóvirág néhány példánya. Közülük egy-két szál ki is kelt, és valóban nem tartoznak ahhoz a növényanyaghoz, amit szakszerűen távolítottak el - mondta Persányi Miklós.

A főigazgató azt is közölte, hogy az állatkert rendelkezett a környezetvédelmi hatóság engedélyével, amely lehetőséget adott fák kivágására. A művelet megítélésük szerint nem akadályozta a védett madarak fészkelését, mivel abban az időben még a környező fákon lévő üres fészkekben is vastag hóréteg volt. Ez alatt pedig aligha voltak madarak - szögezte le a főigazgató.

Az idei év egyik legfőbb újítása egyébként, hogy a vidámpark és az állatkert közös akciójában egymás jegyeinek bemutatásával kedvezményes áron lehet belépőt venni a két intézménybe. A tavaly már üres álló Kisvidámpark területén pedig póniparkot létesített az állatkert - tájékoztatott Persányi Miklós.

Hanganyag: Szabó Gergõ


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Persányi cáfolja károkat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Persányi a tervekrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást