eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Húsvétkor se vigyük túlzásba a csokievést!

A csokoládé csak kis mennyiségben egészséges - hívják fel a figyelmet a táplálkozási szakértők húsvét előtt. Az ünnep idején rengeteg édesség fogy, de ilyenkor is igaz a mondás, hogy a jóból is megárt a sok.

Fél tábla csokoládé elfogyasztása hetente csökkentheti a vérnyomást, valamint 39 százalékkal mérsékelheti a szívroham és a stroke bekövetkeztének esélyét - ezt az eredményt hozta az a kutatás, amelynek során nyolc éven át elemezték 19 ezer középkorú nő és férfi adatait.

A szakértők azt vizsgálták, mutatkozik-e különbség a leginkább és a legkevésbé édesszájúak egészségi állapotában. Az eltérés viszonylag nagy, ahhoz képest, hogy a két csoport tagjainak csokoládéfogyasztása között mindössze 6 grammnyi, azaz egyetlen kockányi volt a differencia.

A kutatók eredményeikkel azt a feltételezést bizonyították, hogy mivel a csokoládé csökkenti a vérnyomást, végső soron a stroke és az infarktus bekövetkeztének esélyét is mérsékli - az előbbiét 25, az utóbbiét 39 százalékkal azoknál, akik több csokit esznek.

A jelentés vezető szerzője, Brian Buijsse ugyanakkor hangsúlyozta: a csokoládét csak úgy szabad fogyasztani, ha azzal nem viszünk be plusz kalóriákat a szervezetbe. "A csoki kis mennyiségben segíthet megelőzni a szívbetegségek kialakulását, de csak akkor, ha más energiadús ételek, rágcsálnivalók helyett esszük" - magyarázta.

A kutatók szerint a csokoládé a kakaóban megtalálható, antioxidáns hatású flavonoidok miatt lehet jótékony hatással a szervezetre.

Mások arra figyelmeztetnek, hogy a csokoládéfogyasztást semmiképp sem szabad túlzásba vinni. "A kutatás eredménye úgy hangzik, mintha a csokiimádók álma vált volna valóra, de fontos elolvasni az apró betűs részt is" - mondta Victoria Taylor, a Brit Szívalapítvány szakértője.

Címlapról ajánljuk
Rengetegen halnak bele ebbe a betegségbe, pedig odafigyeléssel megelőzhető a kialakulása

Rengetegen halnak bele ebbe a betegségbe, pedig odafigyeléssel megelőzhető a kialakulása

Magyarországon 2022-ben a krónikus betegségek okozta halálesetek között a negyedik leggyakoribb volt a májbetegség. A krónikus májbetegek száma világszerte eléri a másfél milliárdot, és évente mintegy kétmillió ember hal meg ilyen betegség következtében – mondta az InfoRádióban a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikájának munkatársa abból az alkalomból, hogy idén is megtartják április 19-én a máj világnapját.

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Számos ország közelmúltbeli esete azt mutatja, hogy a feldolgozóipari foglalkoztatás növelése ahhoz hasonló, mint amikor egy gyorsan távolodó célpontot üldöznénk. Az automatizálás és a képzettséget igénylő technológiák jelentősen valószínűtlenné tették, hogy a feldolgozóipar olyan munkaerő-felszívó hatással bírjon, mint amilyennel egykor rendelkezett. Ez azt jelenti, hogy a jövő „jó munkahelyeit” a szolgáltatóiparban kell megteremteni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×