Kevesebb lett a hiányzás Nagy-Britanniában abban az iskolában, amelyben engedélyezték, hogy a diákok későbbre, délelőtt tízre járhassanak.
Egy North Tyneside-i középiskolában vezették be még tavaly októberben, hogy a 800 tanuló tovább alhasson. A statisztika szerint a hiányzás 8 százalékkal kevesebb lett, a tartós hiányzás pedig 27 százalékkal csökkent, vagy rövidült.
Az eredményeket most brit tudósok - többek közt neurológusok - vizsgálják. Egy korábbi tanulmány szerint a középiskolások biológiai órája alapján délután szellemileg bonyolultabb dolgokra is képesek, mint délelőtt.
A továbbalvást pedig nem lustaság diktálja, hanem a kamaszok biológiai órájának átállítódása - idézte Till Roenneberg alváskutatót a BBC.