eur:
393.53
usd:
369.26
bux:
65609.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Újabb bizonyíték az impotencia és szívbetegség kapcsolatára

Az impotencia a szívroham előjele lehet - állapították meg német kutatók. Az összefüggést eddig is ismert volt az orvostudományban, az új eredmények azonban lökést adhatnak a veszélyeztetettek kiszűréséhez.

A német kutatás során a szakértők 1519, valamilyen szív- és érrendszeri betegséggel küzdő férfit vizsgáltak. Mint kiderült, azoknál a résztvevőknél, akik impotenciáról is beszámoltak, kétszer akkora volt az infarktus bekövetkeztének esélye, mint azoknál, akiknek nem volt efféle problémájuk.

A Saar-vidéki Egyetem munkatársai szerint éppen ezért azokat a férfiakat, akiknek merevedési zavaraik vannak, szívgyógyászoknak is meg kellene vizsgálniuk.

Az impotencia oka lehet, hogy a péniszben futó, az artériáknál jóval vékonyabb erekben nem megfelelő a vérkeringés, a tartós erekciós zavar tehát annak a korai jele lehet, hogy az ütőerek szűkülnek.

A német kutatók öt éven át figyelték a 13 országból "toborzott" férfiak egészségi állapotát. Vizsgálatuk szerint a szexuálisan teljesíteni képtelen résztvevőknél - amellett, hogy kétszer nagyobb eséllyel kaptak szívrohamot - 10 százalékkal nőtt a stroke és 20-szal annak a veszélye, hogy szívproblémák miatt kórházba kerülnek.

A jelentés vezető szerzője, Michael Böhm szerint azért lenne szükség a merevedési zavarral küzdő férfiak alaposabb kivizsgálására, mert jelenleg sok orvos csak a szexuális problémával foglalkozik, és ha ez megszűnik, a páciens gyógyultnak érzi magát, holott komoly veszélyben lehet.

A kutatás kapcsán Richard Hobbs, a Birminghami Egyetem szakértője úgy fogalmazott: az erekciós zavarok és a szívbetegség közötti kapcsolat régóta ismert, a német szakértők eredményei azonban felhívják a figyelmet arra, milyen fontos lenne kiszűrni a veszélyeztetett férfiakat.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×