eur:
393.75
usd:
365.14
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Tetőn ragadt egy tolvaj Sátoraljaújhelyen

Tetőn ragadt egy tolvaj a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen; a férfit a tűzoltók hozták le, a rendőrök pedig elfogták - tájékoztatta a rendőrség

Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: két sátoraljaújhelyi férfi a napokban egy lakatlan ház tetőszerkezetét megbontotta, majd a felszedett hullámpalákat ledobálták a földre. Másnap újra visszamentek a hátra maradt faanyagért, ekkor azonban egyikük fennragadt a tetőn, nem tudott, vagy "nem mert lejönni onnan". Társa azonban sikeresen lejutott, így fentről könyörgött neki, hogy hívjon segítséget - ismertette a részleteket.

Hozzátette: a jó barát hívta a tűzoltókat, akik gyanúsnak találták a furcsa esetet, ezért értesítették a rendőrséget. Ennek köszönhetően a két hatóság egyszerre érkezett a helyszínre, s miután a tűzoltók leemelték a tolvajt, a rendőrök elfogták. A társa ugyan elszaladt, de a nyomozók beazonosították őt is, mivel a tolvaj páros korábbi hasonló ügyeik miatt már nem ismeretlen a rendőrök előtt. A sátoraljaújhelyi rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást a két elkövetővel szemben.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×