Mérgező méz - ellenőrizze, nem vásárolt-e belőlük!

Infostart
2010. március 5. 08:20
Rákkeltő antibiotikumokat talált a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal több nagy áruházlánc által forgalmazott mézben. A nitrofurán származékkal szennyezett termékek visszahívásra kerültek, de a biztonság kedvéért érdemes megnéznünk konyhaszekrényünket.

A napokban bevonták a működési engedélyét, és 1,4 millió forintra megbírságolták a keszthelyi Molnár Méz Kft.-t: a keszthelyi cégtől cukrozott méz került kereskedelmi forgalomba.

A mézhamisítási ügyre egy fővárosi rutinszerű élelmiszerellenőrzés alkalmával derült fény. Az állategészségügy ellenőrei a boltban vett mézmintákat bevizsgáltatták, a laboratórium cukrot mutatott ki. Ezt követően már célzottan a kibocsátó keszthelyi kft.-nél is ellenőrzött a hatóság. A lefoglalt 4,1 tonna cukrozott méz sorsa a megsemmisítés. Mint a főállatorvos elmondta, arra hatósági ellenőrzés mellett, Győr megyébe szállítva, egy komposztáló telepen kerül sor, ahol bekomposztálják. .

Az eset felkerült a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium honlapjára, az élelmiszerrel kapcsolatos jogsértést elkövetők listájára. A 14 tételben volt magyar akácméz, magyar virágméz, magyar hársméz néven forgalomba hozott termék, s az eset leírásában a hozzáadott idegen cukor, hamisítás megállapítás szerepel. A megyei állategészségügyi hatóság az ügyben feljelentést tett a rendőrségen, a hamisítás, mint szándékos cselekmény kivizsgálására.

Salamon Róbert alezredes, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Zalai Hírlapnak elmondta, kaptak ilyen iratokat az állategészségügytől, amelyek tartalmi vizsgálatát a keszthelyi kapitányság folytatja.

Rákkeltő anyag a polcokon?

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal ugyanakkor több nagy áruházlánc által forgalmazott mézben nitrofurán származékot talált. A nitrofuran rákkeltő, sejtelváltozást okozó anyag, amit - elviekben - Európában tilos használni.

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal tájékoztatása szerint a szennyezett termékeket - amelyek listáját itt találja - visszahívták. A listán szereplő áruházláncok közül a SPAR Magyarország Kft. a Pénzcentrumot úgy tájékoztatta: minőségirányítási rendszerük a garantálja, hogy a hatóság jelzésére a problémás termékeket visszavonták a polcokról.