eur:
395.36
usd:
366.39
bux:
65503.2
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Elég egy napszemüveg, és máris önzőek vagyunk

A sötétség nem csak rejtekhelyet kínál, erkölcsünkön is csorbát ejthet: már egy napszemüveg is elegendő ahhoz, hogy úgy érezzük, kivontuk magunkat mások ellenőrzése alól - ilyenkor hajlamosabbak vagyunk becstelenek és önzők lenni.

A Torontói Egyetem kutatócsapata két kísérletet hajtott végre. Először világos, illetve csekély megvilágítású termekben kellett számtani feladatokat megoldaniuk a kísérleti személyeknek, majd munkájukat kijavítaniuk, végül jutalmazniuk is kellett saját magukat az eredmény alapján.

A teljesítmény mindkét teremben megegyezett, a félhomályban azonban többet csaltak az emberek, és több meg nem érdemelt jutalmat kasszíroztak be, mint a világos teremben ülők - számoltak be a kutatók a Psychological Science című szaklapban.

A második kísérletben a résztvevők egyik csoportja napszemüveget kapott, míg a többiek nem. Ezúttal hat dollárt kellett valakivel megosztaniuk. A napszemüvegesek önzőbben viselkedtek, és nagyobb összeget tartottak meg maguknak, mint a napszemüveg nélküliek. Habár a két csoport a kísérlet egész ideje alatt más helyiségben tartózkodott, a napszemüvegesek mégis nagyobb mértékben érezték magukat elrejtve, mint társaik.

A sötétség az ismeretlenség érzetét kelti - összegezték az eredményeket a kutatók.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×