eur:
393.96
usd:
364.65
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Bélyeget ad ki a Vatikán jótékonysági célra

Jótékony célból bélyeget ad ki a haiti földrengés áldozatainak megsegítésére a Vatikán.

A bélyegen fennállásának az 1500 éves évfordulóját a közeljövőben ünneplő mentorellai Mária kegyhely lesz látható - közölte az egyházi állam.

A hamarosan megjelenő bélyeg értéke 65 eurocent (173 forint), fizetni azonban 85 centet (226 forint) kell majd érte.

A Vatikán 150 ezer eurós (40 millió forintnyi) bevételt remél a különbélyeg révén, amelyet teljes egészében az áldozatok megsegítésére szánnak.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×