eur:
394.07
usd:
364.98
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Lampionünnep Kínában

Kínában vasárnap - az idén még utoljára - kitombolhatták magukat a tűzijáték szerelmesei, a sorozatlövéseket és a visszhangzó dübörgést élvezettel hallgató, a szikrázó fényeket az utak mentén és az égbolton, a szabad téren és a lakóépületek között mindig elbűvölten bámuló, azokat soha megunni nem tudó kínaiak.

A holnaptár szerinti új esztendő legnagyobb ünnepe, a tavaszünnep, a holdújév 15. napján a lampionünneppel idén is befejeződött. Ilyenkor Kína településeit a legkisebbektől a legnagyobbakig piros lampionok díszítik, az utak mentén ott vannak párban vagy szólóban; az éttermek környékén nagyobb füzérekben lengeti őket a szél. A többnyire gömb alakú vagy függőlegesen elnyújtott piros lampionok különleges hangulatot kölcsönöznek egy-egy utcarészletnek, parknak. Nappal is, de este különösképpen.

Az MTI tudósítója Kína leggazdagabb falujába, a kelet-kínai Csiangszu tartományhoz tartozó Huahsziba kapott meghívást. A faluról minden kínai hallott már, sikertörténetét egykori párttitkára, a ma már 80-as éveiben járó köztiszteletben álló Vu Zsen-pao bátor vállalkozókészségével alapozta meg. A büszke falu, ahol a helyiek átlagjövedelme az országos átlag négyszerese, és minden őslakos családja 400-600 négyzetméteres villában lakik, szeret másokkal együtt ünnepelni. Gyakran hívnak az ország minden részéből vendégeket, és magyarázzák a titkukat.

Huahszi a falu központjának parkjában, ragyogó külsőségek között, oroszlántánccal, hagyományos akrobata mutatványokkal, kosztümös jelentekkel, kínai operarészletekkel, sárkánytánccal, jelmezes játékokkal ünnepelte a lampionünnepet. A vacsorán itt sem hiányozhatott a ragadós rizsből készült gombóc, a jüanhsziao, amely elmaradhatatlan eleme a hagyományos ünnepi menünek. A családok a múltban különféle gyümölccsel töltötték meg, és abban hittek, hogy közös elfogyasztásával egységben, boldogságban és bőségben élhetnek.

A vendéglátók a különböző látványosságok után a telihold és a lampionok "köztéri" fénye mellett parádés tűzijátékkal szórakoztatták az érdeklődőket, az ünneplőket és a tavaszt köszöntőket.

A kínai hagyományos lampionünnepet különböző korszakokból eredeztetik. Az egyik írásos emlék szerint - amint az a Kínai Nemzetközi Rádió kislexikonjában olvasható - Han Venti, a Nyugati Han-dinasztia császára az időszámítás kezdete előtti 180-ban a kínai hagyományos naptár szerinti első hónap 15. napján lépett trónra, és ezt a napot - ennek emlékére - lampionünnepnek nyilvánította. Később a jeles napot az időszámítás kezdete előtti 104-ben nemzeti ünneppé emelték. Ettől az időtől számítva a közterületeken, a lakóházakban, különösen a forgalmas városnegyedekben és a kulturális központokban lampionokat kellett kifüggeszteni, lampionfesztivált és -vásárt rendeztek.

E nap estéjén egykor a császárok kimentek az udvarházból a számtalan ragyogó lampionnal díszített utcákra, terekre, hogy az egyszerű halandókkal együtt ünnepeljenek. Az emberek egész éjjel gyönyörködtek a fénylő színes lampionok szépségében, díszes sárkányokkal játszottak, és találós kérdéseket fejtettek meg.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×