Nem igaz, hogy az idősebbeknek kevesebb alvás is elég

Infostart
2010. február 23. 05:50
Téves az a hit, hogy a kor előrehaladtával az embereknek egyre kevesebb alvásra van szükségük. Az alvásidő csökkenése még hozzá is járul a memória hanyatlásához.

Sean Drummond, a Kaliforniai Egyetem professzora, aki az alvást és a memóriazavart is kutatja, azt állítja: az idősebb embereknek éppen annyi alvásra van szükségük, mint a fiataloknak. De mivel az idősebb korban egyre nehezebben megy a jó, mély alvás, ezért a legtöbb idős ember nem alszik annyit, mint amennyire szüksége lenne.

Mindez káros lehet az egészségükre és az agyi képességeiket is rontja.

Ha azonban egy idős ember ugyanannyit alszik, mint amennyit 35 éves korában aludt, csökkentheti az időskori leépülés esélyét vagy súlyosságát, és más egészségi problémákat is megelőzhet.

A Kaliforniai Egyetem pszichiátere az American Association for the Advancement of Science (AAAS), a világ legnagyobb általános tudományos társasága előtt beszélt minderről. Sean Srummond elmondta: az alvási képesség ugyan csökken a kor előrehaladtával, az alvásigény azonban nem.

Azt is hangsúlyozta, hogy az alvás minősége romlik a korral, épp ezért nagy gondot kellene fordítani arra, hogy ez ne így legyen.