Jelentősen növeli a mellrák túlélési esélyét az aszpirin szedése

Infostart
2010. február 18. 12:00
Azok a melldaganatban szenvedő nők, akik heti két alkalommal aszpirint szednek, több mint kétszer akkora eséllyel élik túl a betegséget.

Különös védettséget szerez az, aki egy héten ennél is több, azaz három, négy vagy öt alkalommal szedi a főleg láz- és fájdalomcsillapításra használt készítményt - állapították meg egyesült államokbeli kutatók.

Ezzel az öt éven belüli túlélési esélye 71 százalékkal nő, a rákos sejtek továbbterjedésének kockázata pedig 60 százalékkal csökken.

Ha valaki hat- vagy hétnaponta vesz be egy pirulát, az 64 százalékkal csökkenti a halálozás kockázatát, ugyanakkor az áttétek kialakulásának kockázata csak 43 százalékkal csökken.

Az eredményekre csaknem harmincéves kutatások eredményeit vizsgálva jutottak a rák ellen küzdő szakemberek.

Korábbi kutatások már kimutatták, hogy a készítmény csökkentheti a vastagbélrák kialakulásának esélyét.

Az eredményekkel együtt a tudósok arra is rámutatnak, hogy a kedvező hírek hallatán nem szabad meggondolatlanul szedni a gyógyszert, mindig konzultálni kell az adagolásról a kezelőorvossal, az aszpirinnek ugyanis nagy mennyiségben súlyos mellékhatásai is lehetnek, például gyomorirritáció, gyomorvérzés, ez utóbbi pedig végzetes is lehet.