Miért ítélnek a magasabb focisták ellen a bírók?

Infostart
2010. február 10. 19:00
A játékvezetők többször ítélnek a magas labdarúgók ellen egy bizonytalan helyzet elbírálásakor - derül ki egy nagyszabású kutatásból.

A rotterdami egyetem munkatársai azt vizsgálták, hogy az üzleti életből ismert döntéshozatal mennyire érvényesül a sport világában. A kutatás terepéhez a futballt választották, mert úgy vélték, a játékvezetőknek gyakran az ösztöneikre hivatkozva is kell döntést hozniuk rövid idő alatt.

Niels van Quaquebeke és Steffen Giessner összesen több mint 123 ezer szabálytalanságot vizsgált hét BL- és Bundesliga-szezonból, valamint három világbajnokságról. Megállapításuk szerint általánosságban kijelenthető, hogy a szabálytalanságot elkövető focista magasabb, mint annak elszenvedője.

Ezt követően a kutatók kikérték szurkolók véleményét is, miután nekik is levetítették a szabálytalanságokat. A drukkerek is úgy látták, szinte rendre a magasabb játékos volt a bűnös alacsonyabb ellenfelével szemben.

A tudósok szerint ennek az előítéletnek a magyarázata az emberi természetből fakad. Niels van Quaquebeke azt mondta, az evolúció során az embernek félnie kellett a nagyobb méretű állatoktól, mivel veszélyt jelentettek rá.

Nemcsak a magasság befolyásolhatja a játékvezetők döntését. Egy korábbi kutatás azt mutatta ki, hogy még a focista mezének színe is hatással van a bírók ítéletére a pályán.

A mostani kutatásnak nyilván nem örül Peter Crouch, a Tottenham és az angol válogatott 201 centiméteres csatára.