Kalapács alá került egy szovjet szellemváros

InfoRádió / MTI
2010. február 8. 06:04
Elárverezték a hét végén a szovjet hadsereg kivonulása után elnéptelenedett, 70 épületből álló lettországi szellemvárost, egy orosz befektető 3,1 millió dollárt (500 millió forint) fizetett érte.

Az egykori szovjet védvonalhoz tartozó radarállomás köré épült Skrunda-1 településhez a lakóépületek mellett iskola, szálloda, egy kórház és egy tiszti klub is tartozik. Nem sokkal a katonák kivonulása után, az immár 12 éve lakatlan város igencsak lepusztult állapotba került.

Ezért a kikiáltási ára is mindössze 220 ezer euró (60 millió forint) volt, azaz körülbelül annyi, mint Rigában egy négyszobás lakás ára.

Egyelőre nem tudni, hogy a vevő mit akar a 45 hektáros településsel, amely a fővárostól, Rigától 150 kilométerre nyugatra található. A településnél lévő radarállomás egyik épülete 60 méter magas volt, amelyet 1995 májusában több mint egy tonna dinamit segítségével felrobbantottak.