Kastélyt sem lehet illegálisan építeni

InfoRádió / MTI
2010. február 4. 20:40
Négy évig élt családjával egy maga emelte titkos kastélyban, ám a bíróság úgy döntött: le kell bontania.

Robert Fidler szalmabálákkal takarta el a kíváncsiskodó tekintetek - no meg persze a hatóságok - elől a sánccal és ágyúkkal is felszerelt kastélyt, mely Londontól 65 kilométerre délre, egy Salfords nevű faluban található.

Az engedély nélkül épített kastélyt a hatóságok 2006-ban fedezték fel; ekkor Fidler és családja már négy éve lakta az épületet.

A bíróság döntése értelmében a földműveléssel foglalkozó Fidlernek egy éve van az épület lebontására, a romok eltakarítására és a terület helyreállítására. Ügyvédje, Pritpal Singh Swarn azonban elmondta: fellebbeznek, s akár európai bíróságokig is készek elvinni az ügyet.

Swarn szerint a törvények értelmében, ha valaki több mint négy éve él egy befejezett épületben, az nem bontható le. Ezenkívül a helyiek sem panaszkodtak a kastélyra és az ott lakókra - tette hozzá.

"Fidler úr folytatni fogja küzdelmét a jogáért, hogy otthonában élhessen" - hangsúlyozta az ügyvéd.