eur:
395.05
usd:
372.1
bux:
65428.99
2024. április 17. szerda Rudolf

Uniós támogatással születik újjá az állatkerti Nagy-tó és Sziklakert

Nagyrészt európai uniós forrásokból finanszírozzák azt a programot, amelynek keretében az állatkerti Nagy-tó és a Sziklakert is újjászületik még az idén. A városligeti intézmény vezetése ma írta alá a szerződést a kivitelező cégekkel, így a rekonstrukciós munkálatok a napokban megkezdődnek. A terület rendezését, illetve az itt található védett gyűjteményes kert és vizes élőhely rekonstrukcióját is magába foglaló projekt a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében valósul meg, 314,5 millió forintos költségvetésből. Ebből mintegy 283 millió származik uniós forrásból, a fennmaradó önrészt az állatkert állja.

Ismét jelentős állomáshoz érkezett a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztése, ahol a napokban kezdődnek meg a Nagy-tó és a Sziklakert rekonstrukciójának munkálatai - adta tudtul Hanga Zoltán szóvivő.

A kivitelezőkkel kötött szerződést ma délelőtt látta el kézjegyével dr. Persányi Miklós, az Állatkert főigazgatója, valamint a kivitelező cégek két ügyvezetője, Madácsi Gábor (Lyra Florae Kft.) és Szabó Sándor (Baking Kft.).

A rekonstrukció keretében az állatkert két olyan zónája születik újjá, amely történeti, illetve gyűjteményes kertként is komoly értéket képvisel, ráadásul természetes élőhelyként is szolgál, hiszen például a Nagy-tó térségét számos védett, vadon élő madár önként választja fészkelő helynek. A rekonstrukció egyúttal lehetőséget teremt arra is, hogy a mára nagyrészt beépített Budapest tájának természetes állapota is felidézhető, bemutatható legyen.

A rekonstrukció keretében a Nagy-tó víztömegét - elsősorban a meder mélyítésével - megnövelik, de átalakítják a vízáramlási rendszert, a vízgépészetet és a szűrőrendszert. Mi több, újra működőképessé teszik a szikla oldaláról alázúduló egykori vízesést is. Ez javuló vízminőséggel, a víz oxigéntartalmának megnövekedésével és kevesebb üledékkel jár, ami a korábbiaknál sokkal kedvezőbb életfeltételeket jelent a tóban élő állatok és növények számára. Ráadásul csökken a vízfelhasználás és az üzemeltetés energetikai hatékonysága is javul.

A kialakítandó tóparti növényzónák hazai állóvizek partjait kísérő természetes növénytársulások (hínár-társulások, nádas, mocsárrét, bokorfüzes, láperdők, puha- és keményfa ligeterdők) jellemző fajaiból tevődnek majd össze. Ez nemcsak a bemutatás szempontjából fontos, hanem azért is, mert ezek a társulások számos vadon élő, az állatkertet önként otthonául választó faj számára nyújtanak élő-, illetve fészkelő helyet.

A Nagy-tó szomszédságában található Sziklakert rekonstrukciója során az eredeti sziklakerti jelleg helyreállítása és erősítése a cél olyan korszerű, átgondolt formában, amely lehetőséget biztosít a Budai-hegység jellegzetes növénytársulásaiban élő számos faj és életközösség bemutatására is. A Sziklakert különböző részei egy-egy tipikus élőhelyet idéznek majd fel, a meszes sziklakibúvástól a szurdokerdőig.

A rekonstrukció kiviteli munkálatainak előkészítéseként a Nagy-tó térségének egyes állatai átmenetileg az Állatkert más pontjain lesznek láthatóak. A pelikánok például a Szavannakifutó területének egy részén vendégeskednek ideiglenesen. A munkálatokat úgy ütemezik, hogy a nagyobb "kényelmetlenséget" jelentő műveletekre, például a körülbelül 1300 m3-nyi iszap és leromlott mederfenék kitermelésére még az év első szakaszában, a nyári szezon kezdete előtt kerüljön sor.

A teljes beruházás összköltsége valamivel meghaladja a 314 millió forintot (314.595.659 Ft). Ebből 283 milliót (283.136.093 Ft) tesz ki az uniós támogatás, a 31 millió forintnyi (31.459.56 Ft) önrészt pedig az Állatkert állja. A projektre az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-magyarországi Operatív Programja keretében kerül sor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×