Szexre ösztönzik a hivatalnokokat

Infostart
2010. január 21. 09:20
Élen járhatnak a népesség számának gyarapításában a dél-koreai egészségügyi minisztériumban dolgozók, a kormányzat legalábbis tőlük várja, hogy példát mutassanak, azaz szaporodjanak és sokasodjanak.

A tárca épületében ennek érdekében most szerdán mindenki csak este hétig dolgozik, hogy otthon legyen ideje és energiája áldozni a házasélet oltárán. Az akciót az egészségügyi kormányzat minden hónapban egyszer megismétli majd.

Az efféle kétségbeesettnek tűnő kísérletekre azért van szükség, mert a születési ráta a világon Dél-Koreában a legalacsonyabb, a társadalom pedig elöregedőben van. Ennek következtében csökken az aktív munkavállalók száma és egyre magasabbak az egészségügyi kiadások.

A folyamat lelassítását, illetve lehetőség szerinti megfordítását a kormány éppen e tárcára bízta, amely először kicsiben, a saját háza táján lát munkához: ezért végezhetnek ezúttal hamarabb a hivatalnokok.

A több gyereket vállaló családokat emellett ajándékutalványokkal támogatja a minisztérium, ráadásul az egyik osztály munkatársai már hozzáláttak olyan összejövetelek megszervezéséhez, amelyek célja, hogy a tárcánál dolgozókat hozzák közelebb kerüljenek egymáshoz.

A kritikusok szerint ugyanakkor mindez nem elég, az országban széleskörű reformokra van szükség a negatív demográfiai folyamatok lelassítására, csökkenteni kellene például a gyermekvállalás és az iskoláztatás költségeit.