A telt ajak fiatalít

Infostart
2010. január 11. 20:20
Azok a nők, akiknek vastag az ajkuk, jóval fiatalabbnak néznek ki korukhoz képest - állítják kutatók, akik szerint a száj teltsége a genetikán múlik.

Lehet egy nő ráncos, szemei táskásak, ősz a haja, ha az ajka telt, akkor jóval fiatalabbnak néz ki a koránál - derült ki egy nemzetközi kutatásból, amelynek egyik vezetője elmondta: a telt ajak olyan vonás, amely genetikailag meghatározott.

A vizsgálatban 102 59 és 81 év közötti holland ikerpár, valamint 162 45 és 75 év közötti brit nő vett részt. A kutatók azt találták, hogy a ráncok, a napozás okozta bőrhibák és a bőrön jelentkező foltok egyaránt lehetnek genetikai és környezeti eredetűek, de az ősz hajat és az ajkak teltségét kizárólag a génjeink határozzák meg.

A nők és a férfiak ajkai a kora felnőttkorban érik el teltségüket, aztán az idő előrehaladtával, 30 és 40 év között vékonyodni kezdenek.