Már alig tudnak beszélni a brit tinik?

InfoRádió / MTI
2010. január 10. 21:12
Minimálisra apadt az sms-ek, közösségi portálok és internetes csevegőfórumok nyelvezetén nevelkedő brit tizenévesek napi rendszerességgel használt szókincse, és ez már jövőbeni foglalkoztatási lehetőségeiket is veszélyezteti - állapította meg a brit kormány illetékes szakértője. Mások szerint ugyanakkor korántsem ennyire baljós a helyzet, csak éppen a kutatók nem értik a fiatalok nyelvét.

Jean Gross, a kormány gyermekkori nyelvfejlesztési főtanácsadója a The Sunday Times jelentése szerint kimutatta, hogy a brit tinik - jóllehet valójában legalább 40-50 ezer szót ismernek - a napi beszédben egy mindössze 800 szóból álló készletet használnak.

Gross szerint a helyzet odáig fajult, hogy a mai tinédzsereknek segítséget kell adni az elektronikus szöveges üzenetek és a sikeres életvitelhez szükséges formális nyelvhasználat közötti különbség megértéséhez, mert "800 szavas szókinccsel senki nem fog munkához jutni".

Szakértők még a külföldieknek is minimum ezer szó ismeretét ajánlják az angol nyelv legalább alapszíntű megértéséhez.

Mások ugyanakkor nem látják ennyire borúsan a helyzetet. David Crystal, a walesi Bangor egyetemének tiszteletbeli nyelvészprofesszora a vezető vasárnapi brit lapnak azt mondta: sok szakember alábecsüli a tinédzserek szókincsének kiterjedtségét és összetettségét. Crystal szerint a gyerekek nagyon is változatos szókészlet használnak "mindarra, amiről ők akarnak beszélni", csak a kutatóknak vajmi kevés fogalmuk van e speciális szókészlet összetételéről. Valójában arról van szó, hogy egyeseknek nem tetszik, ha a fiataloknak például "van egy jó szókincsük a hip-hopra, de nincs a politikára" - tette hozzá.