A termelés nem tud lépést tartani a fogyasztással

InfoRádió / MTI
2010. január 6. 19:40
Rekord magasságba szökhet az idén a tea ára, mert a termelés nem tud lépést tartani a megnövekedett fogyasztással.

A világ legnagyobb teaültetvény tulajdonosa, a McLeod Russel India Ltd. cég vezetője szerint az idén áprilisban tetőzhet a hiány, és akkorra eléri a 130 millió kologrammot, míg tavaly szeptemberben még 110 milliós hiányra számítottak. Tavaly az előzetes becslések szerint 100 millió kilogrammal volt kevesebb a termelés a fogyasztásnál, elsősorban amiatt, hogy a fő teatermelő országokban - Kenyában, Srí Lankán és Indiában - 9-12 százalék közötti mértékben szárazság csökkentette a termést.

Bár azóta mindhárom országban újra fellendülőben van a termelés, nincsenek meg a szükséges anyagi eszközeik a további bővítésre, miközben a fogyasztás erőteljesen növekszik: nemcsak a termelő országokban, hanem például a Közel-Keleten, Pakisztánban, Egyiptomban, de a már "érett" piacokon - egyebek mellett Nagy-Britanniában és Írországban - is.

Az árak az idén tovább emelkedhetnek, miután tavaly már amúgy is rekordot döntöttek a nagy tea aukciós központokban. A világ legnagyobbjainak számító aukciókat lebonyolító Africa Tea Brokers Ltd. december utolsó hetében azt közölte, hogy a kenyai Mombasában tartott, a világ legnagyobbjának számító aukción kilogrammonként 3,12 dollárig ment fel a tea ára, míg 2008-ban az átlagár 1,80 dollár körül volt.

A csúcskategóriának számító indiai Assam tea ára például tavaly 50 százalékkal emelkedett, kilónként 2,81 dollárra.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének, a FAO-nak az adatai szerint 2006-ban 3,6 millió tonna volt a világ teatermelése, és 3,4 millió tonna a fogyasztás, akkor az átlagár kilónként 1,6 dollár körül alakult.