Nyílt törése van a Magas-Tátrában lezuhant magyar hegymászónak

Infostart
2010. január 4. 11:34
Mindkét lábát eltörte a legismertebb magyar hegymászó, Erőss Zsolt, aki a Magas-Tátrában szenvedett balesetet. A Mount Everest első magyar megmászójának két társa volt. Egyikük súlyos, a másik könnyebb sérüléseket szenvedett, amikor lezuhantak egy 150 méter magas falról. A hegyimentőket ők értesítették mobiltelefonon.

A szlovákiai Magas-Tátrában szombaton megsérült három magyar hegymászó közül ketten vannak még a poprádi kórházban és várhatóan kedden hozzák őket Magyarországra.

A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség expedíciószervezője az InfoRádióban elmondta: a Mount Everestet korábban megjárt Erőss Zsolt mindkét lába eltörött, egyik társának csigolya-, valamint váll- és fejsérülése van, de a harmadik hegymászó már elhagyhatta a kórházat.

Kollár Lajos úgy tudja: Erőss Zsolt két társát biztosította, amikor azok lezuhantak és magukkal rántották.

A három hegymászó mintegy 150 métert zuhant, majd betemette őket a hó. A korábbi tájékoztatás szerint egyikük telefonon értesítette a hegyi mentőket, miután sikerült kiszabadulniuk.

A havazás és az erős szél miatt nem helikopter, hanem 45 hivatásos és önkéntes hegyi mentő gyalog indult értük.

Kollár Lajos elmondta azt is: Erőss Zsoltnak nyílt törése van, egyelőre nem tudható, hogy sérülése maradandó-e.

A Kopki nevű hegygerincen, a Sárkány-völgyecske felé ereszkedés közben balesetet szenvedett magyar hegymászóknak volt biztosításuk, ezért nem nekik kell kifizetni a mentési költségeket - mondta Szerencsés János kassai magyar főkonzul.

Hozzátette: évente 10-15 halálos baleset történik Szlovákia hegyeiben - tette hozzá a főkonzul. Ez a baleset veszélyes terepen történt, ám a hegymászók profik voltak. Elmondta azt is: jelenleg 2-es fokozatú lavinaveszély van a Magas-Tátrában - ekkora volt a baleset idején is -, az 5-ös fokozatú skálán, azaz ilyenkor már nagyon óvatosnak kell lenni.

Hanganyag: Herczeg Zsolt


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást